2024. június 14. péntek Vazul napja van, holnap Jolán névnap lesz.


Kezdőlap
Hírek
Munipolis hírek
Település
Önkormányzat
Polgármesteri döntések veszélyhelyzetben
Intézmények
Nevezetességek
Közérdekű adatok
Civil szervezetek
Galéria
Pályázati felhívás - 2023
Civil szervezetek
eÜgyintézés
Hatályos településrendezési eszközök 2023
Szálláshely-szolgáltatási tevékenységet folytatók Nadapon
Bursa Hungarica pályázat
Pályázati felhívás - ingatlan értékesítése

 
 
 
 
 
 
MFP-BJA/2021
„Önkormányzati járdaépítés/felújítás anyagtámogatása”

Támogatás összege:
2 714 417 forint
 
MFP-FAE/2021
„Felelős állattartás elősegítése”

Támogatás összege:
650 235 forint
 
MFP-KOEB/2021
„Kommunális eszköz beszerzése"

Támogatás összege:
12 972 920 forint
 
MFP-KEB/2021
„Közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása-2021"

Támogatás összege:
1 821 992 forint
 
MFP-OKE/2020 „Önkormányzati kerékpárút építése"
Támogatás összege:
18 727 637 forint
 
MFP-OJF/2020 „Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér fejlesztése”
Támogatás összege:
4 999 993 forint
 
MFP-OUF/2019
„Óvodaudvar”
 
 
 
 
 
 
Látkép
 
Szintezési ösjegy


Módosítva: 2020. 08. 14.

Kedves Olvasó!

Egy éve költöztünk Nadapra három kisgyermekünkkel. A budapesti nyüzsgés után szokatlan csend vett körül minket.

Sokat sétáltunk, ábrándoztunk, beszélgettünk, hogy milyen lesz majd ide járni. Mindig úgy éreztem, hogy ebben a számomra ismeretlen némaságban (ami a falut övezi) az óvoda jelenti a külvilággal való kapcsolatot és a lehetőséget egy kis kulturális ismeretszerzésre. (Könyvvásár, műsorok, szereplések.) És sajnos ez az egyetlen közösségalkotásra alkalmas hely.

Azóta "mi" is óvodások lettünk és az érzésem beigazolódott. Valóban az óvoda ad lehetőséget programokra (persze a saját szervezésű kirándulásokon, játszóházakon, stb. kívül), és itt vehettük észre, hogy milyen sok gyerek lakik Nadapon.

Szeretném röviden leírni, hogyan kezdte az óvodát kislányunk. Először is nagyon várta már, hiszen sokat beszélgettünk róla. Szívesen és izgatottan ment, csak az volt az egyetlen problémája, hogy én nem maradhattam ott vele. Harmadik napon - a vezető óvónő tanácsára - már "egyedül" töltötte a délelőttöt. Nagyon nehéz volt az elválás mindkettőnknek, de beláttam, hogy sírása csak a tőlem való elválásra koncentrálódik, az ott eltöltött idő már kellemes. Mire délben mentünk érte, már vidáman fogadott minket, és feldobódva mesélte az élményeit. Mikor kértem itthon, hogy rajzolja le az óvodát, csupa mosolygó arcot rajzolt, ami nagyon megnyugtatott. Mondta is, hogy tetszik neki az óvoda, csak az a baj, hogy egész nap velem szeretne lenni. Két hétig sírt reggelente, harmadik héten már szinte mosolyogva mondta, hogy nem akar menni, azóta pedig jókedvűen és vidáman indulunk el minden nap.

Sokat mesél az élményeiről, a gyerekekről, a reggeli előtti tornákról, a mondókákról, énekekről, a sétákról, az udvari játékokról, színházakról, az uszodáról és majdnem minden nap készül egy kis rajz (amit gondosan el is teszünk).

Megvallom, mindig féltem attól, hogyan fog tudni "elválni" tőlem és nem gondoltam volna, hogy ez aggódás és szorongás nélkül is megtörténhet.

Persze tudom, hogy ez annak a sok élménynek, kedvességnek köszönhető, amit az óvó nénik nyújtanak. Úgy gondolom, minden anyának vannak kétségei, amikor gyermeke először kerül ki abból a védőburokból, amit a család jelent, de nincs megnyugtatóbb annál, amikor látom, hogy Emese boldog óvodás.

Kíváncsian és örömmel figyelem a minden nap megújuló faliújságot, rajta a kedves kis munkákkal és ámulva nézegetem, milyen feladatokat tudnak megoldani a gyerekek. Nem hiszem, hogy bármilyen gondja is lesz majd az innen iskolába kerülőknek.

Nadap, 2006. október

Isztlné Békési Veronika

Vissza a főoldalra


Az oldalt készítette: