Módosítva: 2020. 08. 14. Önkormányzati tájékoztató
Községünk újabb jelentős beruházás megvalósításához érkezett. Május elején megkezdődik óvodánk felújítása, bővítése.
Néhány szót az előzményekről.
1999-ben határozta el Nadap község akkori Önkormányzata, hogy jelentős fejlesztésbe kezd szép településünk önfenntartó képességének megteremtése érdekében. Jelentős területek - sajnos zömében magán tulajdonú - belterületbe vonásával mintegy 140 új lakótelket alakítottunk ki bízva abban, hogy különleges adottságainkat kihasználva jelentős számban telepednek le Nadapon fiatal családok, így lélekszámunk növekszik, a lakosság fiatalodik és községünk hanyatlása megállítható.
Ennek eredményeképpen megindult a telkek közművesítése, beépítése, a beköltözés, így lélekszámunk hosszú stagnálás után jelentősen emelkedett. Ez a folyamat ma is töretlen. Látható volt, hogy előbb - utóbb tenni kell valamit óvodánkkal hiszen szűk lesz. Tanulmányterv alternatívákat készíttettünk ami új létesítmény építését (ezzel együtt új igazgatási központ építését ), vagy jelenlegi épületünk bővítését tartalmazta.
Megvizsgálva a népesedési mutatókat és a várható növekedést valamint anyagi lehetőségeinket, Önkormányzatunk a bővítést határozta el.
Jelenlegi óvodánk 15 fő befogadó képességű, ehhez lehet 3 - 4 gyereket délelőtti foglalkozásra felvenni. Vezető Óvónőnk nem egyszer került kellemetlen helyzetbe a szülőkkel szemben, amikor a családi körülmények alapján döntenie kellett a nebuló felvételéről vagy elutasításról.
Az EU.-hoz történő csatlakozás után előírták részünkre a folyamatosan, de legkésőbb 2008 év végéig kötelezően megvalósítandó beszerzéseket, változtatásokat és működési feltételeket. Ennek alapján határozta el Képviselő Testületünk azt, hogy ebben az évben végrehajtja a szükséges beruházást. Az Önkormányzat a beruházás fedezetét a település költségvetésének csorbítása nélkül biztosította.
Néhány szót a munkáról:
Az óvoda új épületszárnnyal bővül úgy, hogy a jelenlegi "L" alak "U" alakká bővítésével épülnek meg a szükséges helyiségek, a kötelezéseknek megfelelően átépül a belső kialakítás és berendezés is. Lesz elkülönített WC fiúknak, lányoknak, külön szociális blokk a nevelőknek, új konyha, beteg gyermek elkülönítő és orvosi szoba. A jelenlegi két foglalkoztató össze lesz nyitva, így egy nagy terem lesz a csoport szoba. A tornác üvegfal borítást kap meghagyva a fa ornamentikát ez lesz a zsibongó. Az udvar a hegy felé bővül és ha az anyagiak engedik újjáépül a teljes kerítés is.
A bővítéssel a létesítmény 25 fő egész napi foglalkoztatására, valamint 5 - 6 gyermek délelőtti elhelyezésére lesz alkalmas, továbbra is egy csoportban, így alkalmazott felvételére nincs szükség.
Még egy gond oldódik meg ezzel. Sok szülő panaszkodik, hogy a gyermekorvos "beteg" rendelése időben mindig "összecsúszik" az egészséges gyermekek vizsgálatával, a védőnői munkával. Egyeztetve a doktornővel, a védőnővel és a vezető óvónővel elhatároztuk, hogy a szükséges engedélyek birtokában az egészséges gyermekek vizsgálata és a tanácsadás ezután az óvodában lesz.
Május elején az udvar ideiglenes lekerítésével, az óvodai munka zavarása nélkül indul az új szárny szerkezet építése, ami a nyári szünet kezdetére elkészül. Az óvoda nyári bezárása után kezdődnek a belső átalakítási, szerelési munkák. A teljes befejezés határideje augusztus 15, így takarítás, berendezés után indulhat az új oktatási év szeptember elején.
Az elvégzett népesedési vizsgálat alapján így óvodánk hosszú évekig szükséges és elégséges lesz a nadapi gyermekek fogadására.
Értékesítésre került a könyvtár ingatlan. A működés biztosítása illetve megfelelő színvonalú szolgáltatás érdekében Önkormányzatunk megállapodott a Nadapi Egyházközség Karitász Csoportjával arról, hogy a könyveket és a berendezést átszállítjuk a plébániára, a könyvtár itt működik tovább. Közösen keressük a pályázati lehetőségeket az állomány bővítésére, frissítésére. Az átszállítás megtörtént. A Karitász vezetőjével közösen döntöttünk arról, hogy a régi toronyóra szerkezetet ügyes nadapi lakosok segítségével restauráljuk és szintén a plébánián helyezzük el.
Továbbra is keressük vállalkozó apukák jelentkezését a játszótér kerítésének megépítéséhez. Sajnos az előző felhívások nem jártak eredménnyel.
A játszótéri csúszda összetört, nagyobb gyerekek ugrálása miatt. Önkormányzatunk kicseréltette 53.000.-Ft.-ért. Felhívom a kedves szülők figyelmét, hogy ne engedjék a nagyobbakat ugrálni rajta azért, hogy az ilyen felesleges kiadásokat elkerülhessük. Szóljanak rá más gyerekre is ne csak a sajátjukra!
Wagner Péter polgármester
Vissza a főoldalra
|