A Kőbánya területén őskőkor végi (felsőpaleolit), késő Gravette-i korú településnyomokra bukkantak: tűzhelymaradványok, állatcsontok, pattintott kőeszközök jöttek napvilágra. Emberi élet nyomait ebből a korból eddig csak a csákvári sziklaüregben fedeztek fel, és még néhány szórványos emléke van ennek a megyének. Bronzkori településre utalnak a közelben talált középső (vatyai) és későbronzkori (urnamezős) temetkezések. Nadaptól 200-300 méterre délkeletre, a János-hegy oldalában került elő egy 628 darabból álló bronz kincslelet, Kr. e. XII. században használt szerszámok, fegyverek, edények, ékszerek gazdag készlete.

A székesfehérvári múzeumban őrzött együttesben van az egykori kovácsműhely teljes felszerelése: kalapács, üllő, véső, poncoló, tű, öntő rög, öntőforma, félkész- és újrafeldolgozásra előkészített törött szerszámdarabok. Sokféle típusú mezőgazdasági szerszám (sarló, balta), bronzedények (3 darabos szerviz, keverőüst, kacsákkal díszített szűrő), viseleti és használati tárgyak: borotvák, ruhatűk, kapcsoló tűk. Ezek Görögországból, Krétáról, Anatóliából vagy Itália közvetítésével került a Földközi-tenger vidékéről ide.

A X-XII. században a székesfehérvári váruradalom része. 1193-ban a fehérvári keresztes lovagrend birtoka volt, de a nagyhatalmi Csák család megszerezte és ekkor a csókakői uradalomhoz kapcsolták. 1239-ben Csák Miklós végrendeletében három fiának adta át a birtokot.

A Csákok után - a XIV. század utolsó harmadában - Nadapi nevű birtokosa volt, majd amikor a Buzlay család megszerezte Lovasberényt, vele együtt kapta meg Nadapot is. Nadap tehát már a középkori birtoklás idején Lovasberényhez tartozik. Úgy tűnik, hogy a Buzlay család birtokba kerülése óta tartozott a berényi uradalomba.

A török időkben puszta volt. Benépesítését 1720-ban Fleischman Anzelm földesúr vitte véghez. Fleischman a birtokot Heistertől vásárolta, aki a fegyverváltsági adót is kifizette a kamarának a Fejér megyei birtokért. Ez 10 ezer forintot tett ki. A Fleischman féle birtoklást sok hazai nemes ellenezte, így a Deső, a Dénes, a Miskey, a Sándor, a Tötössy, a Gziráky családok. E családok egy része a Baracskay Pálffyak révén tartott igényt Nadapra is, de jó részüknek kisebb nemesi birtokaik is voltak a lovasberényi uradalom valamelyik falvában. 1731-ben a Gziráky családnak sikerült igazolnia birtokjogát Nadapra az újraszerzeményi bizottságnál.

A nadapi templomot 1740-ben Palermói Szent Rozália tiszteletére építették. Ennek előtte Lovasberénybe jártak templomba a nadapi katolikusok. Plébániát 1761-ben alapítottak. 1785-ben 53 házban 92 német telepes család élt. A lakosság száma 453 fő volt. A József császár féle katonai összeírás szilárd kőépületként egy kis templomot említett, az erdő közvetlenül a falu szélén volt.

1771-ben a Gziráky család a szőlőhegyek művelésére kötött velük szerződést. 1809-ben a szegénység amiatt tiltakozott a lovasberényi úriszéken, hogy az uraság az árendás földeket elvette tőlük. A feszültség a lakosság és az uraság között - a későbbi évtizedekben is, az úrbéri szolgáltatások miatt - megvolt. A földesúr, Gziráky Antal a nadapiaknak kedvezményt adott az iskolaépítés kapcsán (1843-ban). 1848-ban az úrbéresek megtagadták a pénz kifizetését az uradalomban. A jobbágyság a hatóságnak is ellenállt, amikor az adót behajtani akarta. A földek tagosítását 1858-ban véghez vitték, a szőlők után nem fizették meg a szőlőváltságot, ezért az uraság úgy rendelkezett, hogy a szőlőkre a tartozásokat betáblázta.

1930-ban 700 ő lakta, a házak száma 145 volt. A német nemzetiségű lakosság 675 fő volt, akik a katolikus vallást követték. A földbirtokos ekkor Cziráky László, akinek Nadap területén 400 kat. holdas gazdasága volt, amelyből 360 kat. hold erdő.